Megkezdte az előkészületeket a svéd kormány, hogy új nukleáris erőműveket létesíthessenek az országban – jelentette be Ulf Kristersson miniszterelnök a Reuters szerint.
A svéd energiamix javarészt nukleáris és megújuló forrásokból áll össze. A gázárak emelkedését kevésbé érezték meg, mint a legtöbb európai ország, a megugró energiaszámlák azonban a skandináv államban is okoztak problémákat. Az év második felében a svéd háztartások kétharmada számolt be arról, hogy végeztek felújításokat az ingatlanjukon annak érdekében, hogy hatékonyabb legyen például a világítás vagy a nyílászárók.
A most bemutatott törvénytervezettel eltörölnék az eddigi korlátozást, amely szerint maximum tíz atomreaktor működhet az országban, valamint megtiltja, hogy újabb helyszíneken fogjanak atomerőművek építésébe. A javaslatot még el kell fogadnia a parlamentnek, és ezt követően pedig évekbe telik még, mire a kormány nukleáris bővítési tervei megvalósulhatnak. Az országban jelenleg egyébként hat reaktor működik.
Kristersson tavaly ősszel alakíthatott kormányt azt követően, hogy a választásokat a jobboldali koalíció nyerte 176 mandátum megszerzésével, míg a baloldali blokknak csak 173 parlamenti hely jutott.
A jobboldali összefogás már a kampányidőszakban is jelezte, hogy a kialakult energetikai krízist atomerőművek létesítésével és újraindításával enyhítenék, számos alkalommal kritizálták az Magdalena Andersson-vezette volt kabinetet a régiek bezárásáért. Az egyébként is válságos energetikai helyzetet aztán az is nehezítette, hogy a kulcsfontosságú Ringhals 4 atomreaktor újraindítását a Vattenfall energiatermelő vállalat szeptemberben kénytelen volt január végéig halasztani. Az eredeti tervek szerint november végén indították volna újra az éves karbantartás után, ám kiderült, a javítások a vártnál több időt vesznek igénybe.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban