A svájci óraipari szövetség csütörtökön azt közölte, hogy a júniusi kivitel értéke 1,738 milliárd frank (1 frank=295 forint) volt, ami 10,7 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Júniusban a svájci órák legfontosabb exportpiacain vegyesen alakultak az eladások. A svájci órakivitel Hongkongba 26,8 százalékkal esett, ugyanakkor az Egyesült Államokba 7,2 százalékkal, Japánba 3,1 százalékkal, Kínába 1,7 százalékkal, Nagy-Britanniába pedig 12,7 százalékkal nőtt.
A június végével záródott hat hónapban Svájc 10,666 milliárd frank értékben adott el külföldön órákat, ami 1,4 százalék növekedés a tavaly első fél évhez viszonyítva.
Svájc tavaly 21,173 milliárd frank értékben értékesített órákat külföldön, ami 6,3 százalékos növekedés a megelőző évhez képest, amikor a bővülés szerényebb, 2,7 százalék volt.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki