Olyan nagy nevek segíthetnek az európai hedge fund szektornak kievickélni a gödörből, mint Soros György vagy a Paloma Partners Donald Sussmanje. A hírek szerint ugyanis mindkét nagyágyú pénzzel támogatja az elsősorban már más befektetési cégeknél hírnevet szerző tréderek által alapított új alapokat.
Az ügyhöz közel álló források szerint a 2 milliárd dolláros tőke egy részét Soros tette be a korábban a BlueRay Asset Managementnél dolgozó Neil Phillips és Jonathan Fayman új hedge fundjába, a korábban a Highbridge Capital Managementnél dolgozó John Aylward új alapjának elindulását pedig a Paloma támogatta 300 millió dollárral. Az ügyhöz közel álló két forrás szerint a Soros által is pénzelt Glen Point Capital az egyik legnagyobb hedge fund startup idén Európában.
Az Eurekahedge adatai szerint 2015 eleje óta nagyjából 530 hegde fund tűnt el a piacról, miközben csak 452 új alapot indítottak. Az iparágban a kevesebb mint 100 millió dollárt kezelő szereplők vannak többségben, közülük is többen a fennmaradásért küzdenek. Egyes piaci szereplők szerint most egy kiaknázatlan piaci rés van a hedge fundoknál, ugyanis a nagy és több kicsi szereplő mellett hiányzik a szektorból az erős középosztály.
Egyelőre a befektetők a kisebb szereplőkre fókuszálnak, ezt bizonyítja, hogy az eVestment adatai szerint ezekbe az alapokba augusztusban 4,2 milliárd dollár áramlott, ami több mint duplája annak a pénznek, ami az egymilliárd dollárnál nagyobb pénzeket kezelő alapokba ment.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Figyelem: fontos hidat zártak le a magyar határon, ezt kéri a rendőrség
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés