Az elmúlt száz évben - beleértve a világháborús éveket és a délszláv harcok idejét is - nem született annyira kevés gyermek Horvátországban, mint 2017-ben. Összesen 36 647 élve születés történt, 890-nel kevesebb, mint egy esztendővel korábban, ami kisebb demográfiai katasztrófát jelent a 4,2 milliós államban.
A kormány próbálta kozmetikázni az adatokat, többek között nem ismerték el még hivatalosan a statisztikai hivatal adatait. Kedden pedig egy sajtótájékoztatón a családügyi miniszter Nadu Murganic, valamint a szakállamtitkár Marin Strmota azzal igyekezett megmagyarázni a helyzetet, hogy számos ponton vannak javulások, például a családok jobban élnek, vagy jók a lehetőségek a családalapításra - a Dnevnik beszámolója szerint.
Majd a Nova TV újságírója megkérdezte, hogy nem népmese-e az egész, amiről beszél, mire Strmota meglepetésre azt válaszolta, hogy "de, ez egy nagy folklór". Utána bővebben kifejtette, hogy az önálló horvát állam létrejötte óta nem mentek még annyira rosszul a dolgok az országban, mint most. "Ezt mint egy fiatalember, állampolgár mondom, aki két gyermek apja, a felesége és a szülei munkanélküliek, nem gondolom, hogy ezzel a megközelítéssel bármit is megoldunk" - mondta el Strmota, aki bejelentette, hogy ezért lemond a pozíciójáról, utolsó mondatai közben már könnyek között beszélt.
A családügyi miniszter a sajtótájékoztatón közölte, hogy nem tudott előzetesen a lemondási szándékról. "Ez természetesen egy fiatalember és tudós türelmetlensége. A statisztikák nem kedvezők, de nem történtek ez voltak negatív folyamatok ez alatt a kormány alatt. De tényleg nyomást helyezünk a közvéleményre, hogy az emberek tegyenek többet" - magyarázta meg Murganic.
Horvátországban a kormány programjának hangsúlyos része a családok támogatása, valamint a népességcsökkenési trend megváltoztatása. Pontosan úgy, ahogy Magyarországon is, ahol a vezetés olyan projekteket támogat, mint a családok otthonteremtési kedvezménye (csok).
A fotó forrása: Pixabay.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban