"Ez nagy hiba" - jelentette ki Petr Fiala szerdán a cseh közszolgálati hírtelevízióban (CT24). "Az ilyen lépések ahhoz, vezetnek, hogy az államok kölcsönösen nem bíznak egymásban" - tette hozzá.
A jobboldali politikusnak, aki az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke, az a meggyőződése, hogy "ez nem jó út az európai együttműködés, a bizalom megerősítéséhez". Szerinte a kölcsönös bizalom megerősítése az egyetlen út, amely az Európai Uniót kivezetheti a folyamatosan meg-megújuló válságokból.
Petr Fiala úgy vélte: Csehországnak most egyetlen lehetősége van, mégpedig az, hogy kiálljon visegrádi szövetségesei, tehát Magyarország és Lengyelország mellett, és elutasítsa az európai intézmények e két ország ellen tett hasonló lépéseit.
"Nemcsak arról van szó, hogy tagjai vagyunk egy közép-európai csoportosulásnak, de arról, hogy nekünk (Csehországnak) is érdekünk, hogy ilyen eljárások ne induljanak el" - fejtette ki a parlamenti alelnök. Figyelmeztető példaként emlékeztetett: a múltban az EU eljárást kezdeményezett Ausztria ellen, amikor az akkori szélsőjobb bekerült a parlamentbe, de az végül is kudarccal végződött. Az egyetlen eredmény az volt, hogy nőtt az osztrák közvélemény bizalmatlansága az EU iránt.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva