Lengyel értelmiségiek szerint rendkívül veszélyes helyzet alakult ki Lengyelországban, amit a hét első napjának eseményei igazolni látszanak. A legfrissebb fejlemény arra utal, hogy a kormánypárt képviselői is az utcára vonulnak az ellenzék után amely az ellen tiltakozik, hogy korlátozni akarják a sajtót tevékenységét a parlamentben.
Piotr Duda, a Szolidaritás vezetője, amely teljes mellszélességgel a kormányzó radikális jobboldali Jog és Igazságossá (PiS) mellett állt és áll, azt nyilatkozta a Gazeta.pl tudósítása szerint, hogy készek a demonstrációra. Ha a KOD (Demokráciavédelmi Bizottság) és az ellenzéki pártok az utcán akarják eldönteni Lengyelország sorsát, akkor a szakszervezet nem fél a konfrontációtól, hiszen nyolc évig várt arra, hogy az előző kormányzó elitet leválthassa.
Válságtanácskozás
Jaroslaw Kaczynski, a PiS vezetője hétfőn délután találkozott Andrzej Duda államfővel, a megbeszélésen jelen volt a parlament marsallja is, aki annyit közölt a sajtóval, hogy január 6-án bemutatják a parlamentnek azt az új javaslatot, amely szabályozni fogja az újságírók parlamenti munkáját. Az ellenzék azonban továbbra is a Szejm üléstermében marad, legalábbis a keddi ülésszak megkezdéséig.
A helyzetet - éppen néhány nappal a hadiállapot kihirdetésének 35. évfordulója után - magánemberek, köztük újságírók, közgazdászok a lehető legkomolyabbnak, sőt veszélyesnek ítélik, szerintük ez volt az utolsó csepp a média korlátozásának, az demokratikus jogintézmények felszámolásának poharában.
A hangulatot jól jellemzi a KOD vezetőjének szavai, aki szerint "itt az ideje, hogy ügyeinket a saját kezünkbe vegyük". Valószínűleg ettől fél a belügyminiszter és a kormányfő is, akik szerint ez az egész nem más, mint a kormány megbuktatásának kísérlete.
Kölcsönös sérelmek
A kormány híveit az is felháborította, hogy a miniszterelnök asszony tegnapi beszéde közben valamilyen technikai hiba miatt a köztévé adását csak az ország felében lehetett fogni. Ugyanakkor az ellenzék azon háborodott fel, hogy a fővárosi elnöki palota köré fegyveres erőket vontak és lezárták az oda vezető utcákat is. Ugyanez történt Krakkóban, a Wawelnél, ahova éppen a PiS elnöke látogatott el.
Mérsékelt vélemény
Kazimierz Michal Ujazdowski, a kormánypárt európai parlamenti képviselője, korábbi kulturális miniszter a tvn24 hírtelevíziónak nyilatkozva saját pártját bírálta a hétvégi események miatt - idézte a tudósítást az MTI. A felelősség a kormányzó koalíciót, pontosabban Jaroslaw Kaczynskit és a PiS szűkebb vezetését terheli. Politikai párbeszédet ígértünk a választóknak, empátiát a különféle álláspontok iránt, de az a módszer, amelyet a hatalomátvétel után választottunk, ellentmond annak, amire köteleztük magunkat - fejtegette.
A sajtószabadság szejmbeli korlátozásának képtelen ötlete, egy ellenzéki képviselő kitiltása az ülésteremből, majd a görcsös ragaszkodás ehhez az intézkedéshez váltotta ki a válságot, amelyet még meg lehetne oldani, ha a kormánypárt visszalépne ezektől az intézkedésektől. Így az ellenzéknek nem maradna ürügye a szejm pódiumának blokkolására - mondta az EP-képviselő.
Ujazdowski szerint meg kellene ismételni a végszavazást a jövő évi költségvetésről, biztosítani kellene a teljes szabadságot az újságírók parlamenti munkájához, és erről egy úgynevezett demokratikus csomagot kellene elfogadni.(Erről az ötletről a szejm marsallja már közölte, hogy a parlamenti szabályzat miatt nem lehetséges.) Ujazdowski pozitívnak minősítette az államfő közvetítését, de felhívta a figyelmet, hogy Andrzej Dudának ennek során elfogulatlanságot kell tanúsítania, és kompromisszumot kell keresnie.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el