A szerbiai rendőrautókba beépített új kamerarendszer Újbelgrádban mindössze 10 perc alatt két járművet buktatott le, amelyek rendszámtábláit a rendőrök azonnal elkobozták - írta a vajdasági Szabad Magyar Szó. Az egyik autó regisztrációja már 16 hónapja lejárt, a másik ellen pedig egy zimonyi végrehajtó adott ki körözést.
Eddig 50 járőrkocsiba építették be azokat a forgalomfigyelő kamerákat, amelyek nemcsak a közlekedési vétségeket rögzítik, de felderítik a lopott, vagy lejárt műszaki vizsgás járműveket, sőt még azt is, ha a járművet a törvényszéki végrehajtó akarja lefoglalni hiteltartozás, vagy egyéb, az állam irányába való adósság miatt.
A járőrkocsikban biometrikus dokumentumolvasó is van, ami az igazoltatott polgárok személyazonosságának megállapítására és a jármű ellenőrzésére is használható - mondta Boban Milinkovic, a közlekedési rendőrség parancsnokhelyettese. A távoli online felügyelet lehetővé teszi, hogy a szabálysértőket ne kelljen megállítani, hanem a feljelentést közvetlenül elküldik a tulajdonos lakcímére.
A járőröket valamennyi regionális és országos útra kivezénylik. A fejlesztés következő lépcsője az lesz, amikor a kamerák által rögzített szabálysértés okán a digitalizált rendszer már teljesen automatikusan küldi a feljelentést. Ezek a kamerák kompatibilisek a nappal és éjjel is látó sebességmérő kamerákkal.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta