A német statisztikai hivatal adatai szerint tavaly naponta átlagosan 336 ezer utas indítottak a német légikikötők.
A német repülőterekről a legtöbben, 14,7 millióan Spanyolországba utaztak, majd Nagy-Britannia (7,54 millió) és Törökország (7,46 millió) kövezett.
A német repülőterekről Törökországba utazók száma nőtt tavaly a legnagyobb mértékben, 20,1 százalékkal 2017-hez képest. A második helyen Görögország állt, az oda utazók száma 16 százalékkal bővült egy év alatt.
A német közforgalmi repülőterek szakmai képviseleti szervezetének (ADV) adatai szerint az általa vizsgált 22 repülőtér 245 millió utast fogadott és indított tavaly, ami 4 százalék bővülés az előző évhez képest.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el