A törvény - amelyet kedden fogadott el a déli tagállam szenátusa - csaknem teljes egészében betiltja a művi terhesség-megszakítást. Más, az abortuszt erőteljesen korlátozó tagállamok törvényeitől eltérően nem a magzat első szívdobbanásától - nagyjából a terhesség 6. hetétől -, hanem már a fogantatástól tiltja az abortuszt, és nem tesz kivételt nemi erőszak vagy vérfertőzés miatt bekövetkező terhesség esetében sem. Csak akkor engedélyezi a terhesség megszakítását, ha az anya élete veszélyben van vagy egészsége nagyon súlyosan károsodhat.
A törvény értelmében a művi abortuszt végrehajtó orvost 99 évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatják - idézi az MTI.
Kay Ivey kormányzó a törvény aláírása után közleményt adott ki. Ebben leszögezte: "sok támogatója számára ez a törvény ékes bizonyíték arra, hogy az alabamaiak mélyen hisznek abban, minden élet értékes és minden élet megszentelt ajándék Istentől".
Leana Wen, a Planned Parenthood (Tervezett Szülőség) nevű, abortuszpárti civil szervezet elnöke közölte: csütörtökön bírósági keresetet nyújt be, mert a törvény megsérti a szövetségi legfelsőbb bíróság 1973-as, úgynevezett Roe/Wade-döntését, amely biztosítja a nők jogát az abortuszhoz. Staci Fox, a szervezet másik igazgatója szerda este a CBS televízió híradójában azt hangsúlyozta: az általa irányított szervezet Alabamában még egyetlen pert sem veszített el, és ez így lesz most is.
Internetes oldalán csütörtökre virradóra a The New York Times című amerikai lap szerkesztőségi állásfoglalásban azt írta, hogy "Amerika a szélsőséges abortuszellenes törvények korát éli".
Elemzők szerint a republikánus tábor egy része éppen arra vár, hogy az ügy a legfelsőbb bíróság elé kerüljön. Abban reménykednek ugyanis, hogy az immár konzervatív többségű legfelsőbb bíróság - amely korábban elutasította, hogy az abortusz ügyével foglalkozzék -, ezúttal semmisnek mondja ki a Roe/Wade-döntést.
Terri Collins, a törvény egyik előterjesztője azt mondta: a többi között az is céljuk volt, hogy a legfelsőbb bíróságnak alkalmat adjon a megvitatására, ezzel a Roe/Wade-döntés megsemmisítésére. Elemzők ugyanakkor figyelmeztetnek arra is, hogy az ilyen megszorító abortusztörvények sok szavazót eltávolíthatnak a Republikánus Párttól a 2020-as választásokon.
Alabama nem az egyetlen amerikai állam, ahol az utóbbi hónapokban abortuszellenes törvényt fogadtak el. Brian Kemp georgiai kormányzó például kedden írta alá a január elsejétől életbe lépő abortusztörvényt, de Kentuckyban és Mississippiben is hasonló jogszabályt szavaztak meg. Kentuckyban egyelőre per miatt felfüggesztették a törvény életbe léptetését, Mississippiben azonban a márciusban elfogadott jogszabályt várhatóan július elsejétől alkalmazni is fogják.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)