A török statisztikai hivatal azt közölte, hogy a tavalyi utolsó negyedévben 2,4 százalékkal zsugorodott a török hazai össztermék (GDP) az előző negyedévhez képest, amikor 1,1 százalék volt a csökkenés. Ez megfelelt a szakértői várakozásoknak is.
Éves összevetésben a török GDP a december végével záródott három hónapban 3 százalékkal zsugorodott, több mint két év óta először jegyeztek fel éves szintű gazdasági visszaesést. Ami azért is jelzésértékű, mert a tavalyi harmadik negyedévben az ország gazdasága éves összevetésben még 1,8 százalékkal nőtt.
A negyedik negyedévi adatok ismeretében a török statisztikai hivatal hétfőn azt közölte, hogy tavaly a gazdaság növekedése 2,6 százalékra lassult a 2017. évi 7,4 százalékról. Ez a lassulás részben a magas inflációra, a líra gyengülésére és a magas kamatra vezethető vissza.
Törökország nemzeti fizetőeszközének a főbb devizákhoz viszonyított árfolyama tavaly nyáron történelmi mélypontra csökkent a Recep Tayyip Erdogan illiberális török államfő gazdaságpolitikája, valamint az Egyesült Államok és Törökország közötti kereskedelmi, illetve diplomáciai viszály miatti aggodalmak hatására.
Az amerikai-török kapcsolatok javulása és az irányadó kamat jelentős emelése részben ugyan erősítette a lírát, az infláció ugyanakkor továbbra is magas, húsz százalék fölötti, az irányadó, egyhetes repokamat pedig 24 százalék.
Az Orbán Viktorral is baráti viszonyt ápoló Recep Tayyip Erdogan tavaly kiterjesztette hatalmát az ország jegybankjára is. Bár kamatemelés-ellenes, tavaly mégis lépett az USA-val való hadakozás közben, amely ideiglenes nyugtatta csak meg a piacokat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Négy-öt millió magyar ember életét változtatná meg a kormány, konzultáció is lesz róla

Több száz épület olmott össze kártyavárként Ecuadorban

Óvatosság és kivárás: sokan nem tudnak megbirkózni a gigantikus lakásárakkal

Fordulat a kereskedelmi háborúban: Kína csendesen visszalépett

Utasok tízezreit érinti a menetrendváltozás májustól

A speckó okostelefont már nem is exportálják a kínaiak

Ezt Erdogannak sem nézik el – Berlin fúrhatja meg a giga hadiüzletet
Ikonikus fotók készültek Zelenszkij és Trump találkozójáról Ferenc pápa temetésén

Annyian vannak a Szent Péter téren, hogy le kellett zárni – egy világ figyeli a pápa temetését (KÉPEK)
