A Portugáliához tartozó sziget északi részén súlyos áradásokkal érkezett a karácsony. Több tucat ember kellett kitelepíteni otthonából, és legalább egy épület összedőlt, volt ahol egy sziklafal omlott le. A hatóságok egyelőre nem tudnak áldozatokról, vagy eltűntekről. Egy helyi tűzoltó az autójából videózta, ahogy egy megáradt folyó vize elönti az utat és elárasztja a közeli temetőt - írja az Euronews.
Az árvíz főként az északi partvonal mélyebben fekvő területeit fenyegeti Madeirán. Itt az Observador helyi lap beszámolója szerint legalább 27 családot kellett kitelepíteni, átköltöztetni rokonokhoz és barátokhoz, mert volt olyan ház, ami két méterrel került a víz alá.
"Az emberek féltek, ezért mindent megtettünk, hogy biztonságos helyre kerüljenek. A helyi hatóságokkal és önkormányzatokkal együtt működve arra készülünk, hogy további emberek átköltöztetésére lehet szükség - nyilatkozta az Observadornak Miguel Freitas, a helyi mentések irányítója, aki emlékeztett, hogy a mostaninál súlyosabb viharok voltak 1981-ben és 2010-ben is ugyanebben az időszakban.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit