A fukusimai katasztrófát követően 2011 márciusában bevezetett német nukleáris moratórium kilenc hónap alatt 360 millió eurós bevételt eredményezett Franciaországnak az elektromos áram exportjából - derült ki egy kedden nyilvánosságra hozott francia tanulmányból. Angela Merkel német kancellár a japán katasztrófát követően rendelte el a kormány által addig biztonságosnak tartott atomerőművek szigorú biztonsági ellenőrzését, és a 17 német atomerőmű közül a 7 legidősebb tevékenységét március 15-i hatállyal felfüggesztette, egy nyolcadikat pedig már korábban leállítottak.
A francia tanulmány szerint Németországnak rövid távon sikerült a termelési csökkenést termikus eszközökkel pótolnia, illetve jelentősen csökkentette exportját, és egyes határain importőré vált. Franciaország "rövid távon úgy válaszolt a német szükségletre, hogy az importőr helyzetből a közös határvidéken exportőrré vált". Ezt a tanulmány szerint a francia reaktorok jelentős kapacitása tette lehetővé, valamint az, hogy az enyhe időjárás miatt a belső energiafogyasztás csökkent Franciaországban.
A SIA tanácsadó cég számítása szerint a Franciaország által Németországnak eladott plusz villamosenergia összege 2011 márciusa és decembere között elérte a 360 millió eurót. Az iroda becslései szerint 2012-ben további bevételeket eredményezhet a német energiaexport. A szakértők ugyanakkor arra is figyelmeztettek, hogy a német nukleáris moratórium "árát az európai fogyasztóknak kell majd megfizetniük", amely egyes szolgáltatók - köztük az E.On - becslése szerint elérheti az 5 euró megawatt per órás plusz összeget az energiaszámlákon.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el