"Kim Dzsongun nem tesz semmilyen lépést az elrabolt japánok elengedése érdekében, amíg Japán nem mutat neki egyértelműen egy vastag pénzeszsákot" - idézi The Jonhót, a 2016-ban Észak-Koreából elmenekült volt nagy-britanniai alkonzult a Mainicsi Sinbun című japán napilap. The meggyőződését fejezte ki, hogy az észak-koreai titkosszolgálatok "alaposan ellenőrzik valamennyi elrabolt állampolgárt" - olvasható a portál cikkében.
Phenjan 2002-ben ismerte be először, hogy elraboltak 13 japán állampolgárt, Tokió szerint több áldozatról van szó. Phenjan állítása szerint az említettek közül ötnek engedélyezték, hogy visszatérjenek a hazájukba. A többieket halottnak nyilvánították, maradványaikat elküldték a hozzátartozóiknak, de az azonosságukat nem sikerült megállapítaniuk.
Kapcsolódó
Az 1970-es években az észak-koreai titkosszolgálatok által elrabolt japán állampolgárok ügye az egyik legsúlyosabb kérdés a hivatalos diplomáciai kapcsolatokkal nem rendelkező két ország között.
Címlapkép forrása: AFP PHOTO/KCNA KNS
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük