"Ártatlan nőkről, gyerekekről, férfiakról beszélünk, akiknek el kell menekülniük Putyin borzalmas háborúja elől, és azonnali segítségünkre van szükségük" - jelentette ki Ursula Von der Leyen Vlagyimir Putyin orosz elnökre utalva.
Az MTI beszámolója szerint az uniós vezető hangsúlyozta a tagállamok által tanúsított szolidaritást, kiemelve az Ukrajnával határos országokat, köztük Magyarországot, és felhívta a figyelmet, hogy ezeknek az országoknak is szükségük van támogatásra.
"Büszkeség kijelentenem, hogy az EU megmutatta egységét, elszántságát és szolidaritását" - fogalmazott.
Az Európai Bizottság elnöke kiemelte: "Putyin háborúja" hatással lesz az európai gazdaságra és az európaiakra is. Az Európai Uniónak "meg kell szabadulnia" az orosz gáz- és szénfüggőségtől, diverzifikálnia kell az energiaellátási forrásokat és növelnie kell a stratégiai beruházásokat a megújuló energiákba - hangsúlyozta.
Példaként beszélt Spanyolországról, ahol jelentős a megújuló energiaforrások felhasználásának aránya, és prioritásnak nevezte az Ibériai-félsziget energetikai összeköttetésének kidolgozását az unió többi részével.
Mint mondta, az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek március 10-én és 11-én esedékes informális találkozóján emellett arról is szó lesz, hogy miként segítsék azokat a fogyasztókat, akiknek nehézséget jelent energiaszámláik fizetése.
Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva