Megindult a tömeges menekülés Ukrajnából, csak Lengyelországba százezresre becsült tömegek indultak meg. Az Aljazeera beszámolója szerint több menekült panaszkodott a hatóságokra, amelyek agresszívan kezelték az érkező embereket.
Magyarországon Szijjártó Péter külügy és külgazdasági miniszter szerint a hatóságok kezelik a helyzetet. Szijjártó New York-ban nyilatkozott és elmondta, hogy a magyar hatóságok több országgal kapcsolatban állnak, maldiv, indiai ás jordániai csoportok kimentésében és hazajuttatásában is részt vettek a hazai hatóságok.
Szijjártó egyúttal felszólította a sajtót, hogy ne osszon meg értesüléseket az evakuálásról, mivel ez veszélyezteti a kimenekítettek útját. Elmondása szerint a hazai hatóságok mindenről részletesen beszámolnak, amint biztonságosan lezárultak a mentőakciók.
A magyar kormány megszavazta az Oroszországot büntető szankciókat, Szijjártó Péter felkínálta Budapestet az esetleges béketárgyalások helyszíneként.
Az Ukrajnával kapcsolatos legfontosabb híreket ezen a linken olvashatja.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot