Ezt maga a kormányfő jelentette be a Rosszija 24 hírtelevízió élő adásában. Konsztantyin Csujcsenko, a "szabályozási guillotine" elnevezést kapott reform végrehajtásáért felelős miniszterelnök-helyettes a csatornának elmondta, hogy Medvegyev ezzel az intézkedésével rekordot állított fel, mert az eltörlendő 220 319 törvénynek csak a felsorolása 1992 oldalra rúg.
Csujcsenko az enyészetnek átadandó szabályok között sorolta fel egyebek között Szovjet-Oroszország népbiztosainak 1917-ben a nyolcórás munkaidő bevezetéséről kiadott dekrétumát és a szovjet-orosz minisztertanácsnak a főttkolbász-készítés, illetve a szárnyas- és nyúlhúsfeldolgozás műszaki feltételeiről szóló határozatát.
Kapcsolódó
Medvegyev az intézkedést azzal indokolta, hogy a kiirtásra ítélt jogszabályok gátolják az ország fejlődését, és korlátozzák a gazdaság működését. Ugyanakkor arra a figyelmeztetett, hogy el kell kerülni az olyan helyzetet, hogy valamely terület, ahol erre szükség van, szabályozás nélkül maradjon.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá