Egy friss tanulmány, amelyet az amerikai UCLA és Mills College kutatói publikáltak a Behavioral Ecology című lapban, arra a következtetésre jut, hogy az állatvilágban is létezik az, amit az emberi társadalmakban az emberek közötti egyenlőtlenségként, privilégiumokként tartunk számon – írja a Psych News Daily hírportál. Az emberi világban privilégiumok alatt azt értjük, hogy az egyének eltérő eséllyel férhetnek hozzá különböző erőforrásokhoz, tudáshoz és vagyontárgyakhoz.

A társadalmakban jól ismerjük ennek a jelenségnek a következményeit. A vagyonos szülők örökül hagyják gyermekeikre javaikat és tudásukat, ami egyértelműen előnyt jelent számukra a társadalmi érvényesülésben. Jobb iskolákba járhatnak, jobb anyagi helyzetből indulhatnak, mint mások, amit sokan a társadalmak ősbűnének tartanak, mert valljuk meg, egyáltalán nem biztos, hogy a jobb származás több tehetséggel és tisztességgel párosul.

Kapcsolódó

Az amerikai kutatók úgy vélik, sikerült ezt az eddig tipikusan emberi viselkedést felfedezniük az állatok körében is, az emlősöktől kezdve a rovarokig. A másik lehetőség az, hogy az állatok világában megjelenő véletlen körülményekbe belelátják az emberi viszonyokat. A természetes kiválasztódás ugyanis erősen statisztikai alapon működik abban az érelemben, hogy nem csupán azért van szükség rengeteg utódra, hogy a kevésbé életképesek kiszelektálódjanak, hanem azért is mert véletlen körülmények, azaz a pech és a szerencse életképeseket is elpusztíthatnak és kevésbé életképeseket is életben tarthatnak.

Krőzus és csóró mókusok

A kutatás egyik érdekes példája, hogy az európai mókusok átadják utódaiknak felhalmozott makk- és fenyőtobozkészleteiket, aminek eredményeként az utódmókusok között „vagyoni” egyenlőtlenség alakul ki, és ez a vizsgálat szerint generációkon át öröklődik. A bohóchalak „ingatlant örökölnek”, mármint egyes egyedeiknek „jogukban áll” a legnagyobb – következésképpen a legbiztonságosabb korallrózsákban élni, ami szintén generációkon át az előnyükre válik.

A fajdoknál az apák közvetlenül segítik a fiaikat. A kutatók ugyanis megfigyelték, hogy jobb a szaporodási esélyük azoknak az utód hímeknek, amelyek úgy próbálkoznak be a nőstényeknél, hogy a közelükben van az apjuk, mint azoknál, amelyek apja már nem él, és ezért egyedül indulnak lánykérőbe.

A foltos hiénáknál pedig az egyedek megörökölhetik helyüket anyjuktól a táplálkozási láncban, így jobb eséllyel juthatnak táplálékhoz. (A hiénák matriarchátusban élnek.) Az így szerveződő falkák nagyobbra nőnek, mint az öröklést nélkülöző csoportok.

A rovarok sem kivételek az emberi szabályok alól. Azok a darázskirálynők, amelyek megöröklik a rovartársadalmuk fészkét nagyobb eséllyel szaporodnak, mint a kevésbé privilegizált, „szingli” királynők.

További következmények

Akárcsak az emberi társadalmakban, az állatoknál és felhalmozódnak az előnyök. Például azok az európai mókus nőstények, amelyek megöröklik az említett élelmiszerkészleteket, hamarabb kezdik a szaporodást, mint versenytársaik, így jobb eséllyel maradnak fenn utódaik.

A termeszek egy része időnként úgy dönt, hogy egyesíti föld alatti rendszereiket, amivel növelik annak esélyét, hogy utódaik jobb „anyagi helyzetből induljanak”. A foltos hiénáknál pedig a csoport nagyobb egyedszáma a vadászterületük hatékonyabb védelméhez vezet.

A csimpánzoknál és a csuklyás majmoknál kifinomultabb rendszer működik. Az idősebbek a kiválasztott egyedeknek adják át az étel megszerzésének kifinomultabb módszereit, ez esetben azt a tudást, hogyan kell bizonyos kemény héjú gyümölcsöket feltörni. A tudósok szerint az állatvilágban működő öröklési rendszer tanulmányozása segíthet megérteni az emberi társadalmakban érvényesülő egyenlőtlenség mélyebb gyökereit.