A Kazkommertsbank (KKB) 7,5 milliárd dollárnak megfelelő, 2,4 ezer milliárd tenge értékű mérgező eszközeit az ilyen célokra az állam által korábban felállított "rossz bank" vállalja át. (Azt tudta, hogy már Önnek sem kell vízum Kazahsztánba?)
Kazahsztán csak nehezen kapaszkodik ki a pénzügyi válságból, amelybe a múlt évtized végén került, miközben a bankágazat rossz hiteleinek az aránya és nagysága lényegesen megnőtt az ország egyik legfontosabb bevételi forrása, a kőolaj árának jelentős visszaesése óta - írja az MTI.
Az úgynevezett rossz bank valójában a Kazkommertsbanknak a BTA nevű, egykor bankként működő, majd a Kazkommertsbankkal 2014-ben történt összeolvadás után vagyonkezelőként tovább működő egység mérgező eszközeit vállalja át. Ezek nagysága a Kazkommertsbank vagyonának csaknem a felével ér fel.
A karcsúsítás után a Kazkommertsbankot kisebb riválisa, a Halyk Bank vásárolja fel. A Halyk legnagyobb részvényese az a cég, amelynek Nurszultan Nazarbajev államfő egyik lánya és annak férje a tulajdonosa. A Halyk Banknak külföldön fiókjai vannak Oroszországban, Grúziában és Kirgizisztánban.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat