A 2011 júniusában elfogadott úgynevezett kis nyugdíjreform szerint a nyugdíjkorhatár fokozatosan emelkedett, amit az akkori jobbközép kormány a növekvő élettartammal magyarázott. A 2011-es törvénymódosítás gyakorlatilag az 1955 után született nőket és az 1965 után született férfiakat érintette, mindkét nem számára az eddigi rendszer szerint 2041-ben egységesen 70 év lett volna a nyugdíjkorhatár.
A korábban születettekre érvényes, hogy az 1936-ban születettek 60 évesen mehetnek nyugdíjba, minden későbbi születési évvel a nyugdíjba menetel lehetséges ideje két hónappal nő.
A nyugdíjkorhatár új megállapítását az Andrej Babis pénzügyminiszter által vezetett ANO (Igen) mozgalom ellenezte, de végül az ANO is beleegyezett a felső hivatalos határ megállapításába.
Roman Sklenák, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) frakcióvezetője szerint a törvénymódosítást, amelyet a szakszervezetek már régóta követelnek, már a jövő hétfőn a kormány is megvitatja és jóváhagyja.
Jaroslav Faltynek, az ANO frakcióvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a cseh nyugdíjkorhatár következő felülvizsgálatára 2019-ben kerül sor.
Michaela Marksová népjóléti miniszter abszurdnak nevezte, hogy Csehország az Európai Unió egyetlen olyan tagállama, amelyben eddig nem volt hivatalosan meghatározva a nyugdíjkorhatár.
Legolvasottabb
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye