Az Európai Bizottság igazságügyi biztosa, Didier Reynders azzal vádolta kedden a budapesti és a varsói vezetést, hogy tovább rombolják országukban a demokratikus standardokat - jelentette a Reuters. Az Orbán Viktor vezette magyar kormány az elmúlt napokban terjesztett a parlament elé egy olyan törvényjavaslatot, amely megszigorítaná a kormány ellenőrzését a színházak felett - például az állami támogatásban is részesülő színházak vezetőinek kinevezéséhez az illetékes minisztérium hozzájárulására is szükség lett volna, ha nem vonták volna vissza ezt a passzust az utolsó pillanatban.
Lengyelországban pedig a kormánypárt összetűzésbe került azokkal bírókkal, akiknek kifogásaik vannak az igazságügyi reformmal szemben. Varsó annak ellenére erőlteti ezt a reformot, hogy Brüsszel szerint alááshatja a bíróságok függetlenségét, miután a kormány kezébe adja a bírók kinevezésének jogát.
Sajnálatos
Sajnálatos módon negatív fejleményeket láthattunk az elmúlt hónapokban és hetekben Lengyelországban és Magyarországon - utalt ezekre az ügyekre az igazságügyi biztos, megjegyezve, hogy a változások a legutóbbi viták óta történtek. E szerint úgy tűnik, nem volt foganatja az uniós bírálatoknak azzal kapcsolatban, hogy a két kormány irányítása alatt csorbul a jogállamiság az országaikban. Reynders az EU-tagállamok európai ügyekben illetékes minisztereinek keddi ülése előtt beszélt.
A magyar és a lengyel kormányt azzal vádolják, hogy aláássák a demokratikus szabadságjogokat, köztük a kutatási és a sajtószabadságot - emlékeztetett a Reuters. Az EU és nemzetközi jogvédő szervezetek emiatt nyomást gyakorolnak a budapesti és a varsói vezetésre, illetve jogi eljárások indultak ellenük az Európai Bíróságon.
Másként látják
A finn, a holland, az osztrák, a német és a francia uniós miniszter a tanácskozásra érkezve hangot adott annak a követelésének, hogy az Európai Unió minden országában azonos szinten kell érvényesülnie a jog uralmának. Varga Judit, a magyar kormány igazságügyi minisztere azonban úgy látja, hogy a két kormány ellen indult eljárások és a nyomásgyakorlás nem vezet sehova, miután hamis vádakon alapulnak. Csak annyi az eredményük, hogy bizalmatlanságot ébresztenek az EU-tagállamok kormányai között.
Reynders jelezte, hogy az EU-nak gondja van Máltával is, amelynek szocialista miniszterelnöke, Joseph Muscat nemrégiben bejelentette, hogy lemond, mert kiderült, hogy Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró két évvel ezelőtti meggyilkolásának szálai a kormányáig érnek. Daphne Caruana Galizia a máltai elitet átszövő, mindent behálózó korrupcióról írt leleplező cikkeket. Muscat csak januárban akar távozni hivatalából, amivel időt nyerhet a belső köreihez vezető nyomok eltüntetésére.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Óriási botrány lehet Európában, ha kiderül, hogy ez tényleg megtörtént Romániában

Bizarr elképzelés terjed Ukrajna győzelmi esélyeiről, J.D. Vance tisztázta a helyzetet

Tömegbaleset Budapesten: riasztották a tűzoltókat

Kiesett egy bíboros a konklávéból, előkerültek Ferenc pápa levelei

Pár nap és egy nagyon különleges autó jelenik meg a magyar utakon

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet

Gond lehet Orbán Viktor népszavazásával, Polt Péter a hatósághoz fordult

Felállt a válságstáb: lekapcsolták az ország atomerőműveit

Most mindenre fény derül: várnunk kell még a repülőrajtra?
