Az EIB alelnöke úgy fogalmazott: az európai válság leküzdéséhez egy új egyesült Európára van szükség új társadalmi szerződéssel és összehangolt költségvetési politikával, amely szigorúbb költségvetési fegyelmet eredményez. A nemzetközi pénzintézetek pedig nemzeti támogatási csomagokkal, illetve a régión belüli politikai párbeszéd összehangolása révén járulhatnak hozzá a térségbeli államok versenyképességének javításához.
Mihail Tanasescu emlékeztetett: nemzetközi pénzintézetek, így az EIB, a Világbank Csoport és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) novemberben egy új, kétéves, 30 milliárd euró értékű közös akciótervben állapodtak meg, amelynek célja a gazdasági fellendülés és a növekedés elősegítése a közép- és délkelet-európai régióban.
Úgy fogalmazott: korábban, 2009-2010-ben már volt hasonló kezdeményezés a nemzetközi szervezetek között. Az akkori, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió által kialakított Bécsi Kezdeményezés kiegészítéseként elindított programban nemzetközi pénzintézetek több mint 24,5 milliárd eurós hozzájárulás biztosítására vállaltak kötelezettséget.
Mihail Tanasescu azonban leszögezte: lényeges különbség, hogy míg az első terv csak a bankoknak való hitelezésre koncentrált, hogy azok továbbra is nyújthassanak támogatást a kis- és középvállalatoknak (kkv), addig az új akcióterv keretében számos más formában is nyújtanak támogatást a nemzetközi szervezetek.
A kibővített program így a térségbeli gazdaságok átstrukturálását és a versenyképesség hosszú távú növelését célozza. Utóbbihoz a nemzetközi szervezetek hosszú futamidejű hitelek elérhetőbbé tételével, exportfinanszírozás elősegítésével, valamint politikai reformok támogatásával járul hozzá - írta a banki vezető.
A program keretében az EIB Csoport 20 milliárd eurónyi forrást biztosít, elsősorban hosszú futamidejű kölcsönök formájában. Ezek a hitelek elsősorban a kkv-k támogatását, a megújuló energia és az energiahatékonyság, az innováció és konvergencia elősegítését célozzák. Kiemelt figyelmet kap továbbá az EU-támogatások mobilizálása - tette hozzá.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy