Odesszában két Kalibr rakéta csapódott be a kikötői infrastruktúrába, kettőt pedig az ukrán légvédelem lőtt le - közölte Szerhij Bratcsuk, az Odesszáért felelő területi katonai közigazgatás vezetője szombaton arról a támadásról, amelyet egy nappal azután hajtott végre az orosz hadsereg, hogy Törökországban aláírta az egyezményt, hogy lehetővé teszi az ukrán gabona exportját.
Az exportmegállapodást pénteken nagy felhajtással írták alá Isztambulban egy ünnepségen, amelyen Recip Tayyip Erdogan török elnök és Antonio Guterres ENSZ-főtitkár elnökölt – idézte fel a Bloomberg.
"Ma egy világítótorony áll a Fekete-tengeren" - mondta Guterres pénteken. "A remény, a lehetőség, a megkönnyebbülés jelzőfénye egy olyan világban, amelynek erre nagyobb szüksége van, mint valaha" – tette hozzá az ENSZ-főtitkár, viszont ez a jelzőfény szombaton kialudt.
"Tegnap megállapodtak Ukrajna tengeri gabonaexportjáról, ma pedig az oroszok az odesszai kikötőt támadják" - mondta Andrij Jermak, az ukrán elnök egyik vezető tanácsadója, aki szerint ez is bizonyíték arra, hogy az orosz diplomáciának nem lehet hinni.
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter, aki aláírta a pénteki megállapodást, az állami televízióban elhangzott beszédében azt mondta, hogy Moszkva "vállalta azokat a kötelezettségeket, amelyek elég világosan ki vannak írva ebben a dokumentumban".
Egyelőre nem tudni, hogy a rakétatámadások mekkora kárt okoztak a kikötőkben, illetve a gabonaszállítmányok veszélybe kerültek-e.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Figyelem: fontos hidat zártak le a magyar határon, ezt kéri a rendőrség
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés