Obamáék a hagyományoknak megfelelően a Capitolium domb mellett landoló elnöki helikopterre szállva távoztak Washingtonból. Miután a demokrata párti volt elnök és felesége kezet fogott republikánus utódjával, a légi jármű a közeli Andrews légibázisra vitte őket.
A légitámaszponton tapsoló emberek csapata fogadta a távozó exelnököt, aki rögtönzött sajtótájékoztatón, pár szóban üdvözölte híveit. Megköszönte támogatásukat és leszögezte, hogy ők bizonyították számára "a reménység hatalmát". Majd hozzátette, hogy elnöksége "soha nem rólunk, hanem rólatok szólt".
Barack Obamáék nem költöznek vissza Chicagóba, hanem rövid kaliforniai vakáció után visszatérnek Washingtonba.
Elhagyta a szövetségi fővárost Joe Biden volt alelnök is. Ő - szokásához híven - vonattal utazott haza, Delaware államba.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit