Az izraeli kormányfő, Benjamin Netanjahu vissza akarja fizetni Obamának, hogy nem vette figyelembe kifogásait tavaly az Iránnal kötött atomalkuval szemben" - írta saját forrásokra hivatkozva a The Washington Times című jobboldali napilap. A riporter, Todd Wood információi szerint a zsidó állam miniszterelnöke mérsékeltnek mondott arab államok vezetőivel egyeztet annak érdekében, hogy megtorpedózza a jelenlegi amerikai elnök esetleges ENSZ-főtitkári ambícióit.
Obama ezzel kapcsolatos elképzeléseiről az Al-Dzsarida című - angol, arab és urdu nyelven megjelenő - kuvaiti lap adott először hírt. Az Al-Dzsarida azt is tudni véli, hogy az elnök már el is kezdte az egyeztetéseket elképzeléseiről amerikai demokrata párti és republikánus párti politikusokkal, valamint amerikai zsidó szervezetek képviselőivel.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról