Egy kormánypárti parlamenti képviselő javaslatára Szlovákiában eltörlik azt a rendszert, amely a nyugdíjkorhatár megállapításánál a születéskor várható élettartamból indult ki a Statisztikai Hivatal által évente közölt adatok alapján - írta a pozsonyi Új Szó. Ez az úgynevezett nyugdíjautomata. Ehelyett olyan rendszer vezetnek be, amely a születési év, a nem és a felnevelt gyermekek száma alapján határozza meg a biztosított nyugdíjba vonulásának évét a szociális biztosításról szóló törvény mellékletében.
Például egy 1958-ban született nő nyugdíjba vonulásának ideje 62 év és 8 hónap. Egy felnevelt gyermek esetében ez a korhatár 62 év és 7 hónapra csökken. Öt vagy több felnevelt gyermek esetében az illető 59 évesen mehet nyugdíjba. Az 1966-ban és ennél később született nők esetében a nyugdíjkorhatár 64 év. Egy felnevelt gyermek esetében a biztosított 63 év és 6 hónap után mehet nyugdíjba, öt vagy több felnevelt gyermek esetében 62 év és hat hónap után.
Felnevelt gyermek saját, örökbefogadott vagy nevelőszülők gondjaira bízott gyermek is lehet. Az egyik feltétel, hogy a biztosított személynek legalább tíz évig kell nevelnie a gyermeket, amíg az nem felnőtt korú, vagy pedig legalább öt évig, ha a gyermeket nyolc éves kora után vette gondozásba. Egyazon gyermek esetében ugyanazt az időszakot csak az egyik biztosít esetén lehet beszámítani, elsősorban a nőnél.
A lap azt írja, hogy a szociális bizottság elfogadta törvénymódosító javaslatot.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott