A vállalat új jelképe öt különböző alakzatból áll, amelyekből a Nokia szó olvasható ki a korábban használt kék logó helyett – ismertette a változásokat Pekka Lundmark vezérigazgató.
A Reutersnek adott interjújában Lundmark elmondta, hogy
a márkát eddig okostelefonokkal hozták összefüggésbe, de ma már a Nokia vállalati technológiával foglalkozó cég.
A vezérigazgató az évente megrendezett, hétfőn Barcelonában kezdődő Mobiltelefon Világkongresszus (MWC) előtt beszélt erről.
Lundmark 2020-ban vette át a gazdasági nehézségekkel küszködő finn vállalat irányítását, majd háromlépcsős stratégiát vázolt fel a cég ügyeinek rendezésére. A Nokia továbbra is szem előtt tarja szolgáltatási üzletága növelését, fő súlypontja a jövőben távközlési berendezések értékesítése lesz más vállalkozásoknak.
Nagyobb informatikai cégek gyakran társulási megállapodásokat kötnek olyan - telekommunikációs berendezéseket gyártó – cégekkel mint a Nokia magán 5G hálózatok, illetve automatizált üzemek felszereléseinek biztosítására, főleg a feldolgozóipari ágazatban tevékeny ügyfeleiknek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban