A párt vezető testületeinek döntése szerint felkérik a Zöldeket a kormányzati együttműködés lehetőségeinek feltárását szolgáló tárgyalásokat előkészítő megbeszélések elkezdésére - idézi az MTI a politikust.
Azért a Zöldekkel veszik fel elsőként a kapcsolatot, mert a lehetséges koalíciós partnerek - a Zöldek mellett a szociáldemokraták (SPD) és a jobbközép CDU/CSU szövetség - közül a baloldali irányultságú ökopárt programjától áll a legtávolabb a liberális program, így nekik kell leginkább dolgozni az elképzelések összehangolásáért.
A másik ok, hogy csak az FDP és a Zöldek állnak szemben a CDU/CSU és az SPD 2013-ban kezdett kormányzása révén kialakult viszonyokkal, "a nagykoalíciós status quo-val" - mondta Christian Lindner, hangsúlyozva, hogy a szociáldemokraták és a CDU/CSU velük ellentétben nem a megújulást képviseli.
Viszont ha sikerül közös nevezőre hozni a liberális és a zöld programot, kialakul a következő német szövetségi kormány "haladáspárti centruma". Ezután lehet elkezdeni a kormányalakítási tárgyalásokat az SPD-vel vagy a CDU/CSU-val - fejtette ki az FDP elnöke.
A Bundestag-választáson az SPD gyűjtötte össze a legtöbb szavazatot, a hivatalos előzetes végeredmény szerint 25,7 százalékos eredménnyel végzett az első helyen, 5,2 százalékponttal erősödve a legutóbbi, 2017-es Bundestag-választáson elért, történelmi mélypontot jelentő 20,5 százalékhoz képest.
A második a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége, amely története leggyengébb teljesítményével 24,1 százalékot szerzett, 8,8 százalékponttal kevesebbet a 2017-es 32,9 százaléknál.
A Zöldek harmincéves történetük legjobb választási eredményével, 14,8 százalékkal a harmadik számú német politikai erő, támogatottságuk 5,8 százalékponttal emelkedett a négy évvel korábbi 8,9 százalékhoz képest. Az FDP is erősödött, a szavazatok 11,5 százalékát szerezte meg, 0,7 százalékponttal lépve előre a 2017-es 10,7 százalékról.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban