Életeket akarunk menteni, az útlevéltől függetlenül - mondta Nancy Faeser a Bild am Sonntag című lapban közölt interjúban, rámutatva, hogy a menekültek túlnyomó többsége ukrán állampolgár, vagy ukrajnai tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldi, akik ezt a jogállást "magukkal hozzák", így mentesülnek a hosszadalmas menekültügyi eljárás alól.
Az orosz invázió elől elmenekült, és ukrajnai tartózkodási engedéllyel nem rendelkező külföldiek valószínűleg igen kevesen vannak, ők menedékjogot kérhetnek és védelmet kaphatnak az EU-ban - tette hozzá a miniszter az MTI szemléje szerint.
A szociáldemokrata (SPD) politikus kiemelte, hogy közösségi szinten a legfontosabb a menekültek ellátása és elosztása az EU-tagok között. Így kerülhető el, hogy túlterhelődjön bármely tagország menekültügyi rendszere.
Nancy Faeser rámutatott: első alkalommal fordul elő, hogy az összes uniós ország háborús menekülteket fogad be, "különösen keleti szomszédaink". Ez "teljesen más helyzet, mint ami eddig Európában volt" - mondta.
A tagországok belügyminisztereinek megállapodása az ukrajnai menekülthullám közös kezeléséről "történelmi jelentőségű" - tette hozzá, kiemelve: "remélem, hogy ez a szolidaritás a közös menekültügyi rendszer felé tett következő lépések során is segíteni fog minket".
A szövetségi kormány és a menekültek ellátásának gyakorlati ügyeiért felelős tartományi kormányok jól felkészültek az újabb menekülthullámra - nyilatkozott Reem Alabali-Radovan, a szövetségi kormány menekültügyi és társadalmi integrációs kérdésekkel foglalkozó megbízottja az ARD országos köztelevízió egy szombati összeállításában.
A szociáldemokrata (SPD) politikus - aki államtitkári beosztásban, a kancellári hivatal szervezeti keretében látja el feladatait - elmondta: a szövetségi kormány lehetővé kívánja tenni, hogy minden Ukrajnából Németországba menekülő ember részt vehessen egy integrációs tanfolyamon. Kifejtette, hogy ha egy ember nem tud visszatérni a hazájába, akkor ösztönözni kell az integrációt, a németországi beilleszkedést, ami azt is jelenti, hogy meg kell nyitni a munkavállalás és a szociális támogatások, juttatások megszerzésének lehetőségét.
Az Ukrajnával kapcsolatos legfontosabb híreket ezen a linken olvashatja.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet

Felállt a válságstáb: lekapcsolták az ország atomerőműveit
Tényleg szükség lesz az EU 72 órás túlélőcsomagjára? A hatalmas leállások láttán nem kizárt

Az Országgyűlés ma dönt a lex Magyar Péterről

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Európai áramszünet: leállt a kártyás fizetés is, kígyóznak a sorok az ATM-ek előtt

Érkezik az új állampapír plusz, ilyen kamatokra lehet számítani

Akár néhány hónap múlva jöhet a vádemelés: megnéztük, hogyan működik a bennfentes kereskedelem

Egyre aggasztóbb a helyzet: a lazítások emberéletekbe kerülhetnek
