A teszttel igazolt új fertőzések száma 24 óra alatt 2507-tel emelkedett a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) kimutatása szerint. Ennél több új esetet legutóbb április 18-án jegyeztek fel, amikor 3609 fertőzést regisztráltak.
A napi új esetek száma egy hónapon belül ötödször lépte át a kétezret. Az utóbbi napokban számos további járványügyi mutató is romlott. Az egy hét alatt kimutatott fertőzések százezer lakosra vetített száma például meghaladta a 13-at, pedig szeptember elején még 10 alatt volt.
A szövetségi kormány a többi között a tesztelési gyakorlat és a karanténszabályok átalakításával készül a járvány második hullámának megfékezésére. Angela Merkel kancellár kedden, szeptember 29-én egyeztet erről a tartományi kormányfőkkel. Az új stratégia október közepére készülhet el. Központi elemei közé tartozik majd az úgynevezett antigén-gyorstesztek alkalmazása. Bajorország tartomány kormánya már be is jelentette, hogy beszereznek tízmillió ilyen eszközt.
Az újonnan megfertőződöttekkel együtt a járvány kezdetétől 282 730 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-Cov-2). Az általa okozott betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma kilenccel nőtt péntek óta, így már 9452 halálos áldozata van a járványnak Németországban. (Közben Csehországban is kongatják a vészharangot.)
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban