Lengyelországban a csoportos elbocsátások az idén évtizedes rekordot dönthetnek meg, miután ősszel nem javulni, hanem romlani fog a foglalkoztatás - írta a Rzeczpospolita.
Az olyan nagy kereskedelmi hálózatok, mint a Carrefour, a Hebe, a Tesco, az Auchan, illetve reptéri lányvállalata a Prett & Whitneynek vagy a gliwicei Opel gyár csak egy része azoknak a cégeknek, amelyek az utóbbi hetekben az állások csökkentését jelentették be.
Kapcsolódó
A sorban a bankok következnek, de rossz előjel az építő-összeszerelő cégek termeléscsökkenése is. Az LHH DBM Polska igazgatója, Lukasz Gajek szerint ősszel határozottan és erősen nőni fog a munkát kereső személyek száma. A következő hónapokra kétszer annyi elbocsátásra számítanak mint az áprilisi elbocsátási hullámkor.
Nem lehet tehát elkerülni a csoportos elbocsátások jelentős növekedését, amely már így is a legnagyobb volt 2014 óta - június végére elérte a 45 800 főt. Ez 40 százalékkal több, mint az egész 2019-es évben. Ha az őszi elbocsátások is ekkorák lesznek, akkor ez évtizedes rekordot fog jelenteni. Szakemberek szerint a regisztrált munkanélküliek aránya júliusban 6,1 százalékos szinten állt, az év végére ez a szint legalább 7-8 százalékos lesz. És a koronavírus-járvány tényleges hatása majd csak 2021 elején lesz látható.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta