A BEA számos más amerikai kormányintézethez hasonlóan azért volt kénytelen felfüggeszteni a munkáját, mert bár a múlt héten az amerikai törvényhozók megállapodtak, hogy rövid távra biztosítják a kormányzati működéshez szükséges forrásokat, ezt nem írta alá Donald Trump.
Az amerikai elnök arra hivatkozott, hogy a kormányzati költségvetés nem tartalmazza az amerikai-mexikói határra építendő fal ötmilliárd dolláros költségét. A labda így visszapattant a törvényhozók térfelére, akik viszont nem tudták egymást meggyőzni, így a kormányzat nem létfontosságú ágazatai leálltak forráshiány miatt.
A kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete (BEA) közli egyebek között a GDP-re, az inflációra, a személyes jövedelmekre és kiadásokra, a kereskedelem alakulására, valamint az új lakások értékesítésére vonatkozó adatokat.
A munkaügyi minisztérium ugyanakkor továbbra is ismerteti heti és havi adatait, köztük például csütörtökön a heti munkanélküliségi adatot.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált
Leállt az M3-as metró