Elfogadta hétfőn a parlament két házának együttes munkaügyi szakbizottsága a Szociáldemokrata Párt (PSD) frakciójának azt a javaslatát, hogy szeptembertől 40 százalékkal nőjenek a nyugdíjak Romániában - adta hírül a Maszol.
A testület a költségvetés kiigazításáról szóló, jelenleg hatályos sürgősségi kormányrendeletet módosította, amelyik csak 14 százalékos nyugdíjemelést ír elő.
A szakbizottság emellett - szintén a PSD javaslatára - úgy módosította a jogszabályt, hogy a pedagógusok 2021 helyett már idén megkaphassák a bértörvényben előírt fizetésemelésüket. A g4media.ro szerint a PSD azt szeretné, hogy a parlament két háza még szeptember első felében együttes ülésen szavazzon a sürgősségi kormányrendelet hétfőn elfogadott módosításairól.
Ha az megtörténik, az államfőnek joga van visszaküldeni a jogszabályt a parlamentnek, de meg is támadhatja azt az alkotmánybíróságon. A nyugdíjak 40 százalékos megemelése és a pedagógusok előrehozott bérnövekedése rendkívüli módon megterhelné a koronavírus-járvány miatt amúgy is túlfeszített állami költségvetést.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket