Az eddigi hírek 37 halottról szóltak. A hétfő reggel pontosított adatok szerint 16 ember sorsa még ismeretlen. A Zimnyaja Visnya üzletközpontban található három moziterem közül két harmadik emeleti leomlott. Vlagyimir Pucskov, a rendkívüli helyzetek kezeléséért felelő minisztérium vezetője közölte, hogy a filmszínház környékén a legnehezebb folytatni a mentést. Pucskov szerint egyelőre korai a tűz okairól nyilatkozni - írja az MTI.
Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) közölte, hogy a tragédiával kapcsolatban négy embert őrizetbe vettek és kihallgattak, köztük a bevásárlóközpontot üzemeltető cég igazgatóját, valamint annak a helyiségnek a bérlőjét, ahonnan a tűz a feltételezések szerint elterjedt. Korábbi hírek szerint a tűz egy trambulinteremből terjedt szét.
A katasztrófa következményeinek felszámolásával foglalkozó operatív parancsnokság tájékoztatása szerint a kemerovói üzletközpontban vasárnap kitört tüzet eloltották, de odabent még sűrű a füst. A tűzoltók locsolják az izzó épületszerkezetet, hogy ne kapjon újra lángra. Hozzáláttak a romok eltakarításához, hogy hozzáférhessenek azokhoz a helyiségekhez, amelyekben túlélőket találhatnak. Hegyi mentők is segítik a tűzoltók munkáját.
Fotó forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket