Szerbiában október 15-én lép életbe az a megállapodás, amely arra hivatott, hogy rendezze az árat, amit a termelők kapnak a napraforgóért - írja a vajdasági Szabad Magyar Szó. A gazdák követelése az volt, hogy a napraforgó tonnájáért 700 eurót fizessenek nekik, végül 620 euróról született kompromisszum.
Vojislav Stanković mezőgazdasági közgazdász szerint e miatt a megállapodás miatt az étolaj kiskereskedelmi ára 30 százakkal meg fog emelkedni januárban, de több más élelmiszer is megdrágul. Ez lesz az ára annak, hogy az egyebek mellett útlezárásokkal is tiltakozó gazdákat megbékítsék.
Máshogy kellene csinálni
A kormánynak támogatnia kellene gazdákat abban, hogy olcsóbban jussanak a műtrágyához és az üzemanyaghoz, és egy mezőgazdasági tanácsnak nyomon kellene követnie a helyzetet, hogy megfelelő megoldásokkal elejét lehessen venni a drágulásoknak - véli a szakértő.
Ana Brnabić, Szerbia miniszterelnöke nem ért egyet a közgazdászok állításával, miszerint a gazdákkal között megállapodás miatt megdrágul majd a boltokban az étolaj. Szerinte ezt csak a mágnások lapjai terjesztik. Hozzátette: ha az étolaj megdrágul, annak nem ez lesz az oka. Vélhetően a spekulációra gondolt.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá