2020-ban 920 928 személyautó készült Nagy-Britanniában, 29,3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Legutóbb 1984-ben gyártottak ennél még kevesebb járművet a brit autógyárakban: abban az évben 908 906 autót állítottak elő - írja az MTI a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) közlése nyomán.
A brit járműipar tavalyi termelésének több mint 80 százalékát külföldön adták el, a legnagyobb piac változatlanul az Európai Unió volt, 53,5 százalékkal annak ellenére, hogy Nagy-Britannia tavaly januárban kilépett az EU-ból.
Kapcsolódó
Az ágazati szervezet abban bízik, hogy idén ismét egymillió fölé emelkedik a Nagy-Britanniában gyártott autók száma.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el