Az orosz külügyminisztérium honlapján megjelent közlemény szerint a tárcához bekérették Balla János moszkvai nagykövetet, akinek tiltakozó jegyzéket nyújtottak át.
A dokumentum értelmében Oroszország nemkívánatos személynek nyilvánította az orosz fővárosban működő magyar nagykövetség egyik munkatársát "válaszul Magyarország barátságtalan és megalapozatlan követelésére" egy orosz diplomácia alkalmazott kiutasítása ügyében "Nagy-Britanniának a 'Szkripal-ügyben' Oroszországgal szemben megfogalmazott, bizonyítatlan vádjai alapján".
Kapcsolódó
A Szkripal-ügy miatt London 23, Washington pedig 60 orosz diplomatát utasított ki és utóbbi elrendelte egy főkonzulátus bezáratását is. További 26 kormány utasított ki még orosz diplomatákat, Ukrajna 13-at, a többi ország pedig egy és négy közötti számban. A retorziókra Moszkva ugyanolyan lépésekkel válaszolt.
A NATO 30-ról 20-ra csökkentette a szövetségnél működő orosz képviselet létszámát, az EU és több ország konzultációra hazarendelte moszkvai nagykövetét.
Szergej Szkripal Nagy-Britanniában élő volt orosz-brit kettős ügynököt és lányát, a hozzá Oroszországból vendégségbe érkezett Julija Szkripalt március 4-én súlyos mérgezéses tünetekkel vitték az angliai Salisbury városának kórházába. Szkripal az orosz katonai hírszerzés ezredeseként a brit külső hírszerzés (MI6) ügynöke volt, ami miatt hazájában börtönbüntetésre elítélték, de ügynökcsere keretében elengedték. London a merénylettel az oroszokat gyanúsította meg, amit Moszkva visszautasított.
Képünk forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el