Az olasz kormányfő azt mondta, hogy jövő áprilisig akar hivatalában maradni, és így folytatta: "Remélem, addig sikerül megmentenem Olaszországot a pénzügyi romlástól néhány európai barátunk, köztük Németország erkölcsi támogatásával. Világosan mondom: erkölcsi, nem pedig pénzügyi támogatásával".
Pénz helyett Németországnak valamivel több mozgásteret kellene hagynia azon euróövezeti országok számára, amelyek elvégzik a szükséges reformokat - mondta Monti, és hozzátette: aggódik az olasz parlamentben mind erősebb németellenes hangulat miatt, és erről tájékoztatta Angela Merkel német kancellárt is.
Németország rokonszenvezik Olaszországgal, de közben a legtöbb német szemlátomást azt hiszi, hogy Olaszország pénzügyi segítséget kapott Németországtól vagy az EU-tól, márpedig ez nem igaz - üzente a Monti a német olvasóknak. Megjegyezte, hogy a német kormány eddigi hozzájárulása az euróövezeti mentőprogramokhoz a német bankoknak is használt, például azoknak, amelyek befektettek Görögországban.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta