Ladislav Vesely egyike azoknak a cseh sörfőző mestereknek, akiktől sokan el szeretnék lesni a tudományukat, azaz a sörkészítés cseh know-how-ját - írta a Radio Praha. Ő azt vallja, hogy megmutathatja ugyan az összes trükköt, ám ez édes kevés lesz ahhoz, hogy jó cseh sört készítsenek a tanítványai. A legfontosabb dolog ugyanis az, hogy az összetevők megfelelőek legyenek, illetve hogy a sörfőzők nem akarják siettetni az elkészítés folyamatát.
"Bármikor, amikor külföldön készítek sört, midig azon vagyon, hogy lehetőleg hazai nyersanyagokat használjak, közvetlenül Csehországból szállítva. Nem számíthat sikerre, aki meg akarja kerülni ezeket a feltételeket.
Kapcsolódó
Minden bizonnyal ez is magyarázza, hogy miközben a világ számos országában gyártanak cseh sörfajtákat, egyre erősebb az érdeklődés a közvetlen csehországi import iránt. A cseh kivitel az elmúlt tíz évben megkétszereződött, ezen belül például Dél-Koreába csak 2015 óta megötszöröződött. A cseh sor 2018 óta eljut az Antarktisztra is.
Nem csupán a tradicionális söripari cégek sikeresek, hanem egyre másra jelennek meg újak is, amit nagyban segít, hogy Csehországban komoly hagyománya van a söripari szakemberek képzésének. A kis sörgyártók hétről hétre szaporodnak, jelenleg 450 ilyen cég van a 30 nagy sörgyártó vállalat mellett.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról