A konferenciával párhuzamosan rendezik meg a Budapesti nemnövekedés hét programjait, amelynek keretében tíz helyszínen, több mint száz eseményen - panelbeszélgetéseken, világkávézókban, alternatív szervezeteket és megoldásokat bemutató túrákon, művészeti, zenei és kulturális eseményeken - az érdeklődők is megismerkedhetnek a nemnövekedés filozófiájával.
Párizs, Barcelona, Velence, és Lipcse után ad otthont a magyar főváros - a Budapesti Corvinus Egyetem - a Nemnövekedésről szóló nemzetközi tudományos diskurzusnak. Magyarország a nemnövekedés-elméletek bölcsőjének is számít, hiszen Polányi Károly magyar gazdaságtörténész és társadalompolitikus A nagy átalakulás című könyvét a mai napig alapműként tartják számon az irányzat képviselői. Polányi munkássága is szóba kerül a konferencia egyik szekciójában.
A tanácskozás előadásait több mint félezer előadói jelentkezésből válogatták ki a szervezők, így a konferencia ideje alatt mintegy 200 plenáris, illetve szekcióelőadást, valamint 40 kerekasztal-beszélgetést hallgathatnak meg a téma iránt érdeklődők a Corvinuson.
Az előadók között a nemnövekedés legelismertebb nemzetközi szakértői, tudományos kutatói mellett ott lesz többek között Claudia Salerno Caldera, az ENSZ klímaváltozásért felelős elnöki főbiztosa, az éghajlatváltozási keretegyezmény főtárgyalója, Philippe Lamberts zöldpárti európai parlamenti képviselő, Sabine Leidig német parlamenti képviselő és Jagoda Muniæ, a Friends of the Earth International elnöke is. A konferencia részletes programja itt olvasható.
A konferenciához kapcsolódóan - számos partnerszervezet közreműködésével - szervezik meg a Budapesti nemnövekedés hét programsorozatát, amelynek részeként tíz helyszínen, több mint száz különböző rendezvényen ismerkedhetnek meg a nemnövekedés filozófiájával a magyar főváros lakói. A - részben angol nyelvű - eseménysorozatot könyvbemutatók, workshopok, kerekasztal-beszélgetések, vezetett séták, koncertek, performanszok, valamint szeptember 3-án a VII. kerületi Kazinczy utcában egy fesztivál programjai színesítik.
A Budapesti nemnövekedés hét részletes programja itt található meg.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban