Brüsszel milliárdokat költ egy új metróvonalra, de számos mobilitási szakértő ellenzi a beruházást, mivel szerintük egyes városrészekben nem hogy javulni, de egyenesen romlani fog a mobilitás - derül ki a The Brussels Times összeállításából.

A kritikák egy része az építkezések vonalán működő üzletek tulajdonosaitól érkezik, akik szerint az emberek elkerülik a forgalmas részeket, bevételeik pedig felére, harmadára estek.
A tervek szerint a metró, amely a NATO-parancsnokság Evere-i (Brüsszel északi része) központjáig vezetne, legkorábban 2032-ben készülhet el. Ugyanakkor vannak olyan részek, ahol a munkálatok már most hónapokat csúsztak. A kiadásokat 2009-ben 850 millió euróra becsülték, most 2,3 milliárdnál tartanak, miközben a város adóssága 8 milliárdra rúg.
Cathy Macharis, a Regionális Mobilitási Bizottság elnöke szerint bár támogatnak minden beruházást a városi tömegközlekedésbe, ebben az esetben megkongatják a vészharangot. Idéz egy tanulmányt, amely szerint a metróvonal mindössze 0,6 százalékkal csökkenti majd az autós közlekedést, amely nagyon csekély környezeti haszon a súlyos milliárdokért.
Az sem győzte meg őket, hogy a metró gyorsabb, mint a felszínen vele párhuzamosan haladó villamos, mert egyrészt 4 percig tart lejutni a peronra, ráadásul a metrónak kevesebb megállója is lesz, így az emberek többet gyalogolnak majd.
A bizottság inkább a felszíni közlekedést fejlesztette volna és hiányolja az ezzel kapcsolatos tanulmányokat.
A brüsszeli tömegközlekedési vállalat, a STIB az közölte, hogy független tanulmányi irodák megvizsgálták a lehetséges alternatívákat. "A villamos meghosszabbítása önmagában elégtelennek bizonyult ahhoz, hogy Brüsszel északi részének mobilitási igényeit kielégítse" - mondta Brieuc de Meeűs, az STIB vezérigazgatója.
A brüsszeli mobilitási miniszter szerint is megbízható alternatíva a metró, amely 2,5 percenként jár majd, erre pedig a villamos nem képes, ráadásul annak a lámpáknál is meg kell állnia.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Mi történt? Hatalmas a baj a patinás autógyártónál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat