Radnai Tibor közölte, a teljes felújítás 2023 március végére fejeződhet be. Az említett három állomás átadásával egy időben a déli szakaszon a metró Kőbánya-Kispesttől a Kálvin térig közlekedik majd, azonban a Nagyvárad téri állomáson a szerelvények nem állnak majd meg. Az északi szakaszon a metró Újpest-központ és a Göncz Áprád városközpont között közlekedik majd.
Tarsoly András, a BKK forgalomszervezési vezetője elmondta, május 14-től kezdődik a metrópótlás utolsó nagy üteme, a pótlóbuszok a Göncz Árpád városközpont és a Kálvin tér között közlekednek majd. Csúcsidőben továbbra is 45 másodpercenként követik egymást az akadálymentes és klimatizált buszok - idézi az MTI.
A nyári időszakban lesz egy hosszabb lezárás: június 18. és augusztus 14. között a metró csak Újpest-központ és a Göncz Árpád városközpont között közlekedik majd, utóbbi állomás és Kőbánya-Kispest között nyolc héten keresztül pótlóbuszokkal utazhatnak majd az utasok - közölte.
Cikkünk frissül.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy