Eszerint – a tárolói kapacitásokhoz kötött európai bizottsági javaslatokkal szemben - a kötelezően betárolandó földgáz mennyiségét a tagállamok fogyasztásával arányosan kell meghatározni.
Így a nagy tárolói kapacitással rendelkező tagállamok, mint például Magyarország, nem szembesülnek aránytalanul magas költségekkel, és igazságosabb tehermegosztás alakul ki a felek között – állapította meg Ságvári Pál, a MEKH nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese.
Kapcsolódó
Az orosz-ukrán háború és a megváltozott geopolitikai helyzet miatt megnőtt az igény az európai energiaellátás biztonságának szavatolására, illetve ezzel szoros összefüggésben a földgáztároló létesítmények megfelelő mértékű feltöltésére.
Az Európai Bizottság 2022. március 23-án tette közzé javaslatát a földgázellátás biztonságáról szóló rendeletek módosításáról. Ebben a bizottság elismeri a gáztárolók ellátásbiztonságban betöltött szerepét, és célul tűzi ki, hogy az uniós tároló kapacitásokat 2022-ben 80 százalékra, majd azt követően 90 százalékra töltsék fel a tagállamok az ellátásbiztonság érdekében. A javaslat azonban – különösen a jelenlegi magas gázárak mellett - aránytalanul nagy terhet ró az olyan, jelentős tárolói kapacitásokkal rendelkező tagállamokra, mint Magyarország.
Az Energiaszabályozók Európai Uniós Együttműködési Ügynöksége (ACER), valamint az Európai Energiaszabályozók Tanácsa (CEER) közzétette közös álláspontját a bizottság javaslatáról. Ez pedig - a MEKH javaslatával összhangban - a tagállami gázfogyasztáshoz mérten javasolja a kötelező tárolási szintek meghatározását.
Az intézkedéseknek kivételesnek, ideiglenesnek és a fennálló helyzetre alkalmazhatónak kell lenniük. A szükséges beavatkozásnak arányosnak kell lennie az elérni kívánt célokkal, és a piactorzító hatásokat el kell kerülni ott, ahol megfelelő mennyiségű földgázt lehet betárolni - írták közös állásfoglalásukban a regulátorok.
Az ACER és a CEER május 17-én online webináriumon mutatja be közös álláspontját.Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el