A választások második, döntő fordulójában leadott voksok összeszámlálása alapján Milos Zeman támogatottsága 51,5 százalékos, Jirí Drahosé pedig 48,5 százalékos volt.
A végeredmény szerint a konkrét szavazatkülönbség mintegy 160 ezer voks a jelenlegi elnök javára. Zemanra több mint 2,8 millió, Drahosra pedig több mint 2,6 millió ember szavazott. A jelenlegi államfő most mintegy 100 ezer szavazattal kapott többet, mint 2013-ban. A választási győzelemhez a második fordulóban a szavazatok egyszerű többségének a megszerzése kellett.
"A szoros győzelem értékesebb, mint az egyértelmű győzelem" - jelentette ki az eredményhirdetés után Milos Zeman, aki köszönetet mondott a választóknak a támogatásukért. Zeman elmondása szerint a következő megbízatási időszakában szeretne "alázatosabb, kevésbé magabiztos és arrogáns lenni, s nagyobb tiszteletet tanúsítani mások véleménye iránt".
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy tekintettel újraválasztására, több időt ad Andrej Babisnak a második kormányalakítási kísérletére, és csak azután nevezi ki újra kormányfőnek, miután a képviselőházban sikerül biztosítania új kormánya számára a többséget.
Jirí Drahos nyilatkozatában elismerte vereségét és gratulált a győztesnek.
A választási részvétel meghaladta a 66,5 százalékot, ami magasnak tekinthető. A két hete lezajlott első fordulóban, ahol még kilenc jelölt közül lehetett választani, Zeman és Drahos kapták a legtöbb szavazatot, a részvételi arány nem egészen 62 százalékos volt. Öt éve, 2013-ban a második fordulóban a szavazók kevesebb mint 60 százaléka járult az urnákhoz.
Milos Zeman mostani mandátuma március 8-án jár le. Az újraválasztott köztársasági elnök hivatali beiktatására várhatóan március 9-én kerül sor.
Képünk forrása: AFP photo/Michal Cizek
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el