Vlagyimir Putyin a BRICS-országok johannesburgi értekezletén azt ecsetelte, hogy Moszkva készen áll a „nyugat által kirobbantott” háború befejezésére.
A jelenleg Dél-Afrikában zajló csúcstalálkozón videókapcsolaton keresztül Putyin megismételte a szokásos narratívát, miszerint az ukrajnai konfliktus válasz volt Kijev és a Nyugat lépéseire, beleértve a NATO bővítését is.
Ukrajnában tett cselekedeteinket egyetlen dolog motiválja: véget kell vetni a háborúnak, amelyet a Nyugat és függelékei indítottak el a Donbaszban élők ellen
– hangoztatta az ismert Kreml-álláspontot.
„Meg kívánom jegyezni, hogy a világban fennálló hegemóniájuk megőrzésének vágya, egyes országok azon vágya, hogy ezt a hegemóniát fenntartsák, vezetett a súlyos ukrajnai válsághoz” – tette hozzá.
Az elnök a találkozón tartott beszédében egyébként az ukrán gabonaexport végleges leállításával fenyegette a nyugati országokat, amiért szerinte „indokolatlan szankciókkal” sújtják Oroszországot.
Zsugorodóban van Vlagyimir Putyin világa
Az orosz vezető távolmaradása a dél-afrikai BRICS-csúcstalálkozón jól mutatja a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsának geopolitikai hatását. Bővebben>>>A Brazíliát, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát is magában foglaló BRICS-csoport egyre nagyobb jelentőséggel bír Oroszország számára, különösen a bevezetett nyugati szankciók egyfajta ellenpontozása miatt. Ráadásul
a partnerországok többsége igencsak ódzkodik attól, hogy egyértelműen elítéljék Oroszország Ukrajna elleni invázióját.
Putyin, aki az háborús bűnök miatt kiadott nemzetközi elfogatóparancs miatt nem tudott személyesen részt venni a csúcson, azt hangoztatta, hogy jövőre már ők kívánnak otthont adni a BRICS-találkozónak, sőt erősíteni akarja a csoport szerepét a világban.
Moszkva Georgia szakadár régióinak annektálásával fenyegetőzik
Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök hosszas véleménycikkében a NATO és a Nyugat ellen intézett támadást. Véleménye szerint Georgia NATO-csatlakozása csak egy újabb feszültséggóc létrehozása lenne a határaik közelében. Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy