Az amerikai gazdasági mutatókat alapvetően gyengének tartja Nouriel Roubini, ezért úgy gondolja, a piacok túlreagálták a Fed figyelmeztetését, miszerint lassan visszavonhatja monetáris enyhítési (quantitative easing, QE) politikáját. Az ismert közgazdász, aki azzal szerzett hírnevet magának, hogy két évre előre megjósolta a 2008-as pénzügyi válság kirobbanását, arról beszélt az CNBC tudósítása szerint, hogy a QE a jövő év közepéig eltarthat, s a Fed csak ezt követően, az amerikai gazdasági mutatók javulásával - mindenekelőtt a munkanélküliség csökkenésével - 2014 végén, 2015 elején kezdi el az enyhítés lezárását. Az alapkamat szintén maradhat a jelenlegi szinten, nulla közelében a következő év közepéig.
Mindezek alapján megerősítette azt a korábbi előrejelzését, amely szerint a tőzsdék hegymenete a QE érvényesülésével, azaz az olcsó pénz rendelkezésre állásával párhuzamosan még két évig eltarthat. A Fed ezt követően nagyon lassan vonul majd vissza, mert a gazdaság gyenge és senki sem akar egy megrázó erejű tőzsdei korrekciót. Összességében kétéves távlatban alakulhat ki az a helyzet, hogy - Roubini szavaival - a Wall Street túl messze kerül a Main Streettől, azaz a befektetési eszközök ára túl magasra kerül a gazdaság alapvető jellemzőihez képest.
Az utóbbiak úgy működnek mint a gravitáció: a tőzsdék egy ideig elszakadhatnak ettől, de előbb-utóbb - jelen esetben inkább utóbb - a kettőnek találkoznia kell. Ha gazdasági növekedés nem kúszik fel a magasan lévő eszközárakhoz, akkor az utóbbiaknak kell lejteniük az előbbi felé.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban