Az athéni kormány három külföldi vállalattól kért ajánlatot a pireuszi kikötő részvénytöbbségére. A legesélyesebb a kínai, hongkongi székhelyű Cosco Group, amely korában gyakorlatilag már megállapodott a kikötő megvásárlásában, azonban Ciprasz kormánya leállított minden tranzakciót - írta a varsói Rzeczpospolita. Kínos háttere az ügynek, hogy Ciprasz még az ellenzék vezetőjeként kínai ellenes kampányt vezetett, "Cosco go home" jelszóval.
A kínaiak mellett versenyben van a holland konténer terminál üzemeltető APM Terminals (a Maersk-csoport kikötői ágazata) és a Fülöp-szigeteki International Container Terminal Services.
Az érdeklődésük nem véletlen - a pireuszi Európa egyik legnagyobb konténer kikötője.
Az Európai Bizottságnak benyújtott görög privatizációs program 500 millió euróra értékelte a kikötő eladni tervezett pakettjét.
További engedmény az új kormány részéről, hogy most ugyan csak 51 százalékos pakettet kínál eladásra, de ez később 67 százalékra növelhető - amennyit az előző kormány tervezett. Athén legkésőbb októberre szeretné lezárni az üzletet.
A Cosco esélyeit növeli, hogy 2009 óta egy 35 évre szóló koncesszió alapján a kikötő három konténer terminálja közül már kettőt üzemeltet - igen sikeresen.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót