Az Európai Bizottság 6,8 százalékos emelést javasol a jövő évi uniós költségvetésben az ideihez képest, és ezzel 2013-ban 138 milliárd euróval gazdálkodhatna az Európai Unió.
A Reuters által megszerzett költségvetési tervezet szerint a növelés az EU korábbi kiadási kötelezettségeinek fedezetére szolgál.
Ugyanakkor magas rangú uniós illetékesek aggódnak, hogyan fogadják az egyes kormányok az emelést, miközben a nemzeti költségvetéseket rendre le kell faragni az adósságválság közepette.
Elemzők szerint ennél is nehezebb lesz a következő hétéves keretköltségvetés elfogadása. Az európai uniós költségvetés úgynevezett nettó befizetői közül három ország - Németország, Nagy-Britannia és Hollandia - szeretné elérni, hogy a következő hétéves keretköltségvetésben (2014-2020) már ne kapjon helyet az EU úgynevezett szolidaritási pénzalapja, valamint a globalizáció negatív hatásainak ellensúlyozását segíteni hivatott globalizációs pénzalap. A tagországok egy másik csoportja ugyanakkor azt szeretné elérni, ha kiszélesítenék az alapok illetékességi körét, és például a globalizáció miatt állásukat vesztők segítésére hivatott alap a jövőben a mezőgazdaságra is kiterjedne.
Mindkét szóban forgó alap az uniós országok közti szolidaritás gyakorlati megvalósulása, a természeti katasztrófáknál támogatást nyújtóból Magyarország is több ízben részesült.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba