Az oklahomai Scott Pruitt a leköszönő elnök, Barack Obama környezetvédelmi politikájának bírálójaként ismert. Sajtóinformációk szerint például megszüntetné a környezetet szennyező anyagok kibocsátásának kimondott szabályozását. Ezt a szabályozást Obama elnökségének egyik nagy eredményeként tartják számon, mert szakértők szerint hozzájárul a globális felmelegedés folyamatának lassításához.
A 48 éves Pruitt republikánus politikus, aki karrierje jó részét az oklahomai igazságügyi tárca élén töltötte, és kemény küzdelmet folytatott a szövetségi környezetvédelmi hivatal (EPA) ellen. "Az EPA nagyon régóta és ellenőrizetlenül költötte az adófizetők pénzét energiaellenes programra, amellyel ráadásul milliók munkahelyeit tette tönkre és kárt okozott kiváló gazdáinknak a mezőgazdaságban és más vállalatoknak is" - olvasható Trumpnak a Pruitt melletti döntés indoklásában.
Választási kampányában Donald Trump Obama környeztvédelmi politikája egyes elemeinek eltörlése mellett foglalt állást, s megígérte szénbányák újranyitását is. Megválasztása óta azonban jó néhány részletkérdésben finomított álláspontján, és például a napokban megbeszélést folytatott Al Gore volt alelnökkel, aki hosszú évek óta környezetvédelmi aktivista. Gore a megbeszélések után kifejezetten pozitívan nyilatkozott Trump nézeteiről és a környezetvédelmi kérdések iránti nyitottságáról.
Csütörtöki sajtóinformációk szerint a megválasztott elnöknek megvan a jelöltje a munkaügyi minisztérium élére is, bár az erről szóló bejelentést még nem tette meg. Trump várhatóan Andy Puzdert, egy gyorsétterem-hálózatot működtető vállalat elnök-vezérigazgatóját jelöli tárcavezetőnek. Puzder az egyik tanácsadója volt a kampány idején, s a Fox televízió egyik műsorában néhány nappal ezelőtt arról beszélt, hogy szívesen elfogadna miniszteri felkérést Donald Trumptól.
A megválasztott elnök rövidesen találkozik Alan Mulallyvel, a Ford volt elnök-vezérigazgatójával, aki az autógyártó cég teljes újjászervezését és megújulását irányította, s jelenleg a Google igazgatótanácsának tagja. A találkozó tényéből egyes sajtóorgánumok - így például a Politico is - azt a következtetést vonják le, hogy Mulally helyet kaphat a leendő Trump-kormányzatban.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt