A görög kormány kedden hivatalosan is megerősítette a korábban kiszivárgott értesüléseket, hogy megállapodás jött létre az Európai Unió, az Európai Központi Bank (ECB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségével, a "trojkával" a mentőcsomag esedékes részletének átutalását lehetővé tévő feltételek teljesítéséről.
"Ez volt eddig a legszigorúbb felülvizsgálat" - mondta Janisz Szturnarasz pénzügyminiszter újságíróknak, hozzátéve, hogy a megállapodás megszövegezése még folyamatban van. Antonisz Szamarasz miniszterelnök kijelentette, hogy a megállapodás értelmében nem lesz szükség további megszorításokra.
A megállapodás tényét Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős biztosának szóvivője is megerősítette Brüsszelben.
Az Eurostat adatai szerint a görög költségvetési hiány 2012-ben GDP-arányosan 10 százalék volt, az államadósság pedig a GDP (bruttó hazai termék) 156,9 százaléka. A negyedéves GDP-növekedés 2013 első negyedévében mínusz 5,6 százalék, a másodikban mínusz 3,8 százalék, a harmadikban mínusz 3,0 százalék, a negyedikben pedig mínusz 2,6 százalék volt. A munkanélküliségi ráta 2013 negyedik negyedévében 27,6 százalék volt.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki