Még most is lehet jelentkezni szeptemberi beiratkozással az OKJ (Országos Képzési Jegyzék) keretében fogászati asszisztensnek, gyógymasszőrnek, gyógyszertári asszisztensnek, irodai titkárnak, kozmetikusnak vagy lakberendezőnek például az EFEB felnőttképző központnál – írja a VG. Ezek a képzések 11-12 hónapig tartanak, a tanfolyamok díja jellemzően 200 ezer forint.
Régi, OKJ-rendszerű képzéseket 2020. december 31-ig lehetett indítani – mondta a VG-nek Szepessy Hajnalka, a Perfekt Zrt. vezérigazgatója. Előfordulhat azonban, hogy bizonyos körülmények, például előképzettség vagy felmentések figyelembevételével egy olyan képzésre még befogadható új résztvevő, ahol az oktatás ütemezése lassabb tempójú. Ez leginkább a vállalatok kérésére indított képzéseknél fordulhat elő. A képzéseket 2022. december 31-ig lehet vizsgával együtt jogszerűen lezárni.
Az idei év január 1-jétől a szakképzés rendszere kettévált, egyrészt az iskolai szakmai oktatásra, másrészt pedig a tanfolyami jellegű felnőttképzésre. Az OKJ után bevezetett szakmajegyzék 174 szakmát tartalmaz. Ezeket a jogszabály szerint kizárólag iskolai rendszerű oktatásban, két-három év alatt lehet megtanulni, a felnőttképző intézmények ezekre már nem készíthetnek fel. Szepessy Hajnalka szerint az OKJ megszűnésének hírére tavaly megnövekedett a képzésekre az érdeklődés.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el